3. fejezet: Szökés

Kora hajnal volt. A hatalmas kúria egy velőtrázó sikolyra ébredt. Már megszokták, hogy reggelente ez a csöppet sem kellemes ébredés várja őket, de belenyugodni nem tudtak. Egy fiatalasszony rohant végig a folyosók egyikén, és rontott be az egyik szobába.
- Draco! Ébredj! Csak egy rossz álom, kicsim. Csak egy rossz álom. Nyugodj meg, kérlek. Már megint vele álmodtál?
- I-igen. – zokogta a kisfiú. – Anyám, mond, mi történhetett vele? Kérlek, mond meg! Kérlek. – zokogta tovább.
- Nem tudom, életem. Nyugodj meg! Cssss! – csitítgatta Narcissa.

A híres Malfoy család még sok hosszú hónapig szenvedett a fiú gyötrelmes álmaitól. Egyetlen nap nem telt el úgy, hogy Draco ne írt volna több oldalas leveleket. A helyzetet csak rontotta, hogy apját csak ritkán látta az utóbbi időben. És ha látta is, csak közönyt, elutasítást, és szigorú nevelést kapott tőle. Soha egyetlen kedves szó. Lassan Narcissa idegei is kezdték felmondani a szolgálatot.

Egy év elteltével az ifjú Malfoy belenyugodott Seila eltűnésébe, de gyökeres változásokon ment keresztül. Mogorva lett, noha csak tíz éves volt. A beszédstílusa is egyre inkább apjáéra hasonlított. Egész lényéből Lucius vasmarokkal való nevelése sugárzott. Senkivel nem tudott normálisan akár csak két szót váltani.

Újabb egy év elteltével, egy borongós napon levél érkezett. Draconak volt címezve. A fiú szemében remény csillant. Bár ezt senki sem vette észre. Izgatottan bontotta fel a borítékot, de csalódnia kellett. Könnyek szöktek szemébe, amint meglátta, hogy csak a Roxfort értesítő levelét kapta meg, melyben tájékoztatták, felvételt nyert. Dühösen odadobta anyja elé, és elviharzott. Két éve nem hallott semmit Seiláról, és ez a levél csak felkavarta. Két év hosszú idő. Őrült ötlete támadt, miközben már szobája felé tartott. Gyorsan megfordult hát, és lerohant a szalonba. Belemarkolt a hopp-porral teli tálba, beállt a kandallóba. Szíve egyre gyorsabban vert. Nem akart megfutamodni, de félt apja haragjától. Már épp készült volna kimondani az úti célt, mikor nyílt az ajtó, és apja lépett be rajta.

- Draco? Mond édes fiam, mi a jó francot csinálsz? Gyere ki azonnal a kandallóból, különben nagyon megbánod.
- Apám? Öö.. tudod, én csak..- dadogta zavartan az ifjabbik Malfoy.
- Halljam! – mennydörögte apja.
- Kérlek, bocsáss meg! Én csak ..
- Te csak?
- Én..
- Igen?
- Semmi.. mindegy. Nem érdekes.
- Magyarázatot követelek, Draco!
- Én csak el akartam menni az Abszol útra. – füllentette könnyedén az ifjú szőkeség. És már rohant is ki a szobából. „Majd éjjel. Akkor már úgyse zavarhat meg senki. Majd szólok Dobbynak, hogy őrködjön. Igen! Ez így jó lesz.”

A nap hátralévő részét az ablakban ülve töltötte. Lenyűgözte az eső látványa. Mindig is szerette nézni, ahogy a nagy szürke felhőkből aláhull az a sok vízcsepp. Egy kis idő után elővett egy könyvet, és azt kezdte el olvasgatni. Nem volt éppen valami könnyű kis mese. Régies nyelvezete még jobban nehezítette az olvasást. A könyv maga a „Sötét lények- az éjszaka teremtményei, avagy, hogyan is lettek Ők” címet viselte. Észre sem vette, úgy elrepült az idő. Valahol messze éjfélt ütött az óra. Anyja már régen nem fektette le, ezért nem is csodálkozott, hogy egész délután óta senki nem zavarta meg. „Itt az idő” gondolta, és már indult is a szalon felé.

Ma már másodszor belemarkolt a hopp-porba, de ezúttal nem habozott.
- A Henderson- birtokra! – mondta remegő, suttogós hangon. Eltűnt előle a szalon képe, helyét rengeteg kandalló vette át, és iszonyatos forgás. Egyre fokozódó hányingere miatt, inkább csukva tartotta szemét. Pár perc múlva abbamaradt a forgás. Megérkezett. Először nem merte kinyitni szemeit, mert félt az elé táruló látványtól, mégis, kíváncsisága erősebbnek bizonyult. De amit látott, azt még legrosszabb rémálmai is megirigyelhették volna.